„Evelina Úgy Döntött, hogy Legidősebb Unokája Örökli a Házat”: De a Fiatalabb Unoka Kirekesztve Érzi Magát. Lánya Haragszik az Anyjára

Evelina a kényelmes nappalijában ült, kamillateát kortyolgatva, gondolataiba merülve. Mindig is közel állt legidősebb unokájához, Michałhoz. Ő egy okos fiatalember, aki jelenleg mérnöknek tanul egy neves egyetemen külföldön. Evelina úgy döntött, hogy a család érdekében a házát Michałra hagyja, miután lediplomázik. Úgy gondolta, ez biztos alapot adna neki az életkezdéshez, egy helyet, amit sajátjának mondhat, amikor elkezdi karrierjét.

Evelina vacsora közben beszélte meg döntését lányával, Lindával és vejével, Tommal. Várt némi ellenállást, de nem volt felkészülve a következő viharra.

„Anya, hogy tehetted ezt?” Linda hangja a döbbenet és a harag keveréke volt. „Mi lesz Jacekkel? Ő is az unokád!”

Evelina próbálta megmagyarázni az indokait. „Linda, Michał idősebb és szüksége lesz egy helyre, ahol élhet, amikor elkezd dolgozni. Jacek még középiskolás; van ideje.”

De Linda nem volt meggyőzve. „Kivételezel, Anya. Ez nem fair Jacekkel szemben.”

Tom csendben maradt, arca kényelmetlen kifejezést öltött. Ritkán vett részt családi vitákban, inkább a háttérben maradt.

A beszélgetés keserűen ért véget, Linda kiviharzott a házból, Evelinát még inkább összezavarva hagyva.

A napok hetekbe fordultak, és a feszültség Evelina és Linda között csak nőtt. Linda ritkábban látogatta meg anyját, és amikor mégis megtette, a légkör tele volt kimondatlan szavakkal. Evelina hiányolta a könnyed beszélgetéseket és a nevetést, ami egykor betöltötte otthonát.

Michał, mit sem sejtve az otthon zajló családi drámáról, rendszeresen hívta Evelinát. Izgatottan mesélt tanulmányairól és jövőbeli terveiről. Evelina vigaszt talált ezekben a beszélgetésekben, de emlékeztették is őt a Lindával való növekvő szakadékra.

Egy délután Evelina úgy döntött, hogy meglátogatja Lindát otthonában, hogy megpróbálja helyrehozni a dolgokat. Bekopogott az ajtón, szíve hevesen vert. Linda nyitotta ki az ajtót hideg arckifejezéssel.

„Anya, mit keresel itt?” kérdezte.

„Beszélni jöttem,” válaszolta Evelina halkan. „Leülhetünk?”

Linda habozott, de végül félreállt, hogy beengedje anyját. Leültek a nappaliban, a csend súlyosan nehezedett rájuk.

„Linda, soha nem akartalak megbántani téged vagy Jaceket,” kezdte Evelina. „Csak segíteni akartam Michałnak egy jó kezdést az életben.”

Linda szeme megtelt könnyekkel. „Anya, nem csak a házról van szó. Arról van szó, hogy úgy érzem, Jacek nem számít annyira neked.”

Evelina megpróbálta megfogni Linda kezét, de Linda elhúzódott. „Mindkét unokámat egyformán szeretem,” mondta Evelina remegő hangon. „Csak azt hittem, ez a legjobb módja annak, hogy segítsek Michałnak.”

Linda megrázta a fejét. „Nem érted meg, Anya. Szakadékot teremtettél a fiaim között. Jacek kirekesztettnek és megbántottnak érzi magát.”

Evelina bűntudatot érzett. Annyira arra koncentrált, hogy segítsen Michałnak, hogy nem vette figyelembe döntése hatását Jacekre.

„Nem tudom, hogyan javíthatnám ezt ki,” ismerte el Evelina.

Linda felállt és letörölte könnyeit. „Talán nem is lehet,” mondta halkan. „Talán vannak dolgok, amik túl töröttek ahhoz, hogy megjavítsuk őket.”

Evelina elhagyta Linda házát még elveszettebben érezve magát. Remélte a kibékülést, de csak újabb szívfájdalmat talált.

Ahogy teltek a hónapok, Evelina és Linda közötti távolság megmaradt. Michał lediplomázott és beköltözött a házba a tervek szerint, de sikerének örömét beárnyékolta a családi szakadék.

Evelina gyakran ült egyedül nappalijában, régi családi fotókat nézegetve és azon tűnődve, vajon jól döntött-e. A ház üresebbnek tűnt mint valaha, tele boldogabb idők emlékeivel, amelyek most olyan távolinak tűntek.