„Apám mindig haszontalan dolgokra költi a pénzt. Most már egyik fizetéstől a másikig élünk.”

Lengyelország egy kisvárosában nőttem fel, és mindig azon tűnődtem, miért nem volt soha elég pénzünk. Apám, egy szorgalmas ember, aki tisztességes fizetéssel rendelkezett, volt a családunk elsődleges kenyérkeresője. Mégis, annak ellenére, hogy állandó jövedelme volt, folyamatosan egyik fizetéstől a másikig éltünk. Évekbe telt, mire megértettem, hogy pénzügyi küzdelmeink gyökere apám meggondolatlan költekezési szokásaiban rejlik.

Kívülről nézve a családunk normálisnak tűnt. Apám hosszú órákat dolgozott a gyárban, anyám pedig gondoskodott a házról és rólunk, gyerekekről. De a zárt ajtók mögött más volt a helyzet. Apámnak szenvedélye volt olyan dolgokat vásárolni, amikre nem volt szükségünk. Legyen szó a legújabb kütyükről, szükségtelen lakásfelújításokról vagy magának szánt extravagáns ajándékokról, nem tudott ellenállni a költekezés kísértésének.

Emlékszem egy karácsonyra, amikor körülbelül tíz éves voltam. Apám hazajött egy vadonatúj lapos képernyős tévével. Ez volt a legújabb modell, és büszkén állította fel a nappaliban. Anyám aggódva nézett rá, de nem szólt semmit. Mindannyian tudtuk, hogy nem engedhetjük meg magunknak az ilyen luxust, de apám izgatottsága ragályos volt. Néhány hétig élveztük a filmnézést a nagy képernyőn, de hamarosan az újdonság varázsa elmúlt, és a tévé csak egy újabb bútordarab lett.

Ahogy idősebb lettem, elkezdtem észrevenni apám impulzív költekezésének más eseteit is. Drága szerszámokkal tért haza a műhelyébe, pedig ritkán használta őket. Vett egy drága grillsütőt a kertbe, de alig tartottunk grillezéseket. Még egy új autóra is költött, amikor a régi még jól működött. Minden alkalommal anyám kifejezte aggodalmát, de apám elhessegette őket, ragaszkodva ahhoz, hogy megérdemli, hogy megjutalmazza magát a kemény munkája után.

A pénzügyi terhek megviselték a családunkat. Anyámnak minden fillért be kellett osztania, hogy kijöjjünk a hónap végéig. Kuponokat vágott ki, diszkont üzletekben vásárolt, és gyakran lemondott dolgokról, amikre szüksége lett volna, csak hogy biztosítsa az ételt az asztalon. Emlékszem rá, ahogy késő éjszaka az étkezőasztalnál ült, számlákat böngészett és próbálta kitalálni, hogyan fizeti ki őket mind. Fájt látni őt ennyire stresszesnek.

Apám jó fizetése ellenére soha nem volt megtakarításunk. A vészhelyzetek állandó szorongás forrásai voltak. Amikor az autó lerobbant vagy valaki megbetegedett, hitelkártyákra vagy kölcsönökre kellett támaszkodnunk a költségek fedezésére. Az adósság halmozódott, és a kamatok miatt szinte lehetetlen volt előrejutni.

Próbáltam beszélni apámmal a költekezési szokásairól, de mindig védekezően reagált. Azt mondta, hogy keményen dolgozik a pénzéért és megérdemli, hogy élvezze azt. Nem látta a nagyobb képet – hogy impulzív vásárlásai veszélyeztetik családunk pénzügyi stabilitását.

Amikor felnőttem, megfogadtam, hogy nem követem el apám hibáit. Keményen dolgoztam azért, hogy megtakarítsak és a lehetőségeimhez mérten éljek. De azok a leckék, amiket gyerekkoromban tanultam, velem maradtak. Nem tudtam lerázni magamról a pénzügyi instabilitástól való félelmet és az állandó aggodalmat az anyagiak miatt.

Apám költekezési szokásai soha nem változtak meg. Még amikor nyugdíjkorhatárhoz közeledett is, továbbra is olyan dolgokat vásárolt, amikre nem volt szükségünk. A pénzügyi teher csak súlyosbodott, ahogy jövedelme csökkent és az orvosi számlák elkezdtek felhalmozódni. Anyám mindent megtett azért, hogy kezelje a háztartási pénzügyeket, de ez egy nehéz küzdelem volt.

Végül apám meggondolatlan költekezése csak adósságot és megbánást hagyott maga után. Soha nem volt meg az anyagi biztonság vagy nyugalom érzése, ami a pénzügyi stabilitással járna. És bármennyire is szerettem apámat, nem tudtam elkerülni azt az érzést, hogy frusztrált vagyok amiatt, hogy nem látta be az általa okozott károkat.

Az egyik fizetéstől a másikig élni sok család számára kemény valóság Lengyelországban is. Ez egy nehezen megtörhető körforgás, különösen akkor, ha valaki nem hajlandó változtatni a szokásain. Apám története figyelmeztető példa – emlékeztető arra, hogy a pénzügyi felelősségvállalás elengedhetetlen egy család jólétéhez.