„Lehet Sok Felesége, De Csak Egy Anyja”: Ráförmedt a Menyére

Emese sietve haladt végig a helyi szupermarket sorain, miközben a hosszú bevásárlólista járt a fejében. A férje, Márk, megkérte, hogy vegyen néhány extra dolgot az anyjának, aki aznap este vacsorára jött hozzájuk. Emese sóhajtott, érezve a soha véget nem érő felelősségek súlyát a vállán.

Ahogy befordult a zöldséges részlegbe, véletlenül elejtette a bevásárlólistáját. Mielőtt lehajolhatott volna érte, egy fiatalember nyújtotta felé. A tekintetük egy pillanatra találkozott, és Emese furcsa ismerősséget érzett.

„Köszönöm,” mondta udvariasan mosolyogva, majd gyorsan továbbment a tejtermékekhez. Nem volt ideje elkalandozni; túl sok dolga volt.

Közben Márk otthon készült az anyja, Linda látogatására. Tudta, mennyire nem kedveli Linda Emesét. Linda mindig is túlságosan védelmezte Márkot, és sosem hagyta ki az alkalmat, hogy kritizálja Emese főzőtudományát, háztartási vagy nevelési képességeit.

Amikor Emese végre hazaért a bevásárlással, Linda már ott ült a konyhaasztalnál keresztbe tett karokkal és elégedetlen arckifejezéssel.

„Késtél,” förmedt rá Linda. „A vacsorának már készen kellene lennie.”

Emese összeszorította a fogát és elkezdte kipakolni a bevásárlást. Tudta, hogy jobb nem vitatkozni Lindával; csak rosszabb lenne a helyzet.

Ahogy az este haladt előre, a feszültség egyre nőtt a házban. Linda mindent kifogásolt, amit Emese csinált, a zöldségek aprításától kezdve az asztalterítésig. Márk próbált közvetíteni, de erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak.

Vacsora után, miközben Emese a konyhában takarított, meghallotta Márk és az anyja heves beszélgetését a nappaliban.

„Márk, jobbat érdemelsz ennél,” mondta Linda. „Nem értékel téged. Nem gondoskodik rólad úgy, ahogy én tenném.”

„Anya, kérlek,” válaszolta Márk feszülten. „Emese a feleségem. Szeretem őt.”

Linda gúnyosan felnevetett. „Szeretet? Ezt hívod szeretetnek? Még egy rendes vacsorát sem tud készíteni.”

Emese gombócot érzett a torkában. Mindig is tudta, hogy Linda nem kedveli őt, de ilyen nyersen hallani fájdalmas volt.

Másnap reggel Emese korán kelt fel, hogy reggelit készítsen Márknak és két gyermeküknek. Ahogy az asztalt terítette, Linda belépett a konyhába.

„Emese,” mondta hidegen Linda, „beszélnünk kell.”

Emese felkészült egy újabb kritikaáradatra.

„Márknak lehet sok felesége,” folytatta Linda, „de csak egy anyja van. És nem fogom tétlenül nézni, ahogy tönkreteszed az életét.”

Emese érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe. Annyira igyekezett jó feleség és anya lenni, de semmi sem volt elég jó Lindának.

„Talán igazad van,” mondta halkan Emese. „Talán nem vagyok elég jó Márknak.”

Linda arckifejezése egy pillanatra meglágyult, de aztán gyorsan visszanyerte komolyságát.

„Legalább ezt megérted,” mondta. „Most tegyél valamit ellene.”

Emese egész nap kábultan töltötte el, végigcsinálva napi rutinját, de teljesen elszakadva mindentől maga körül. Tudta, hogy valaminek változnia kell, de nem tudta, mit tegyen.

Aznap este, miután lefektette a gyerekeket aludni, leült Márkkal a nappaliban.

„Márk,” kezdte bizonytalanul, „nem hiszem, hogy ezt tovább tudom csinálni.”

Márk döbbenten nézett rá. „Mit értesz ezen?”

„Úgy értem minket,” mondta Emese remegő hangon. „Az anyádnak igaza van. Nem vagyok elég jó neked.”

Márk megfogta a kezét. „Emese, ne mondd ezt. Szeretlek.”

„De ez nem elég,” válaszolta Emese. „Nem tudom tovább így élni az életemet, állandóan úgy érezve magam, mintha kudarcot vallanék neked és az anyádnak.”

Márk szeme megtelt könnyekkel. „Kérlek ne hagyj el,” suttogta.

Emese megrázta a fejét. „Sajnálom, Márk. Egyszerűen nem tudom ezt tovább csinálni.”

Ahogy Emese összepakolta a holmiját és elhagyta aznap este a házat, furcsa megkönnyebbülést érzett keveredve az elsöprő szomorúsággal. Nem tudta, mit tartogat számára a jövő, de tudta, hogy nem élhet tovább olyan helyzetben, ahol állandóan elégtelennek érzi magát.

Ahogy elhajtott abból a házból, ami egykor az otthona volt, Emese nem tudta megállni, hogy ne töprengjen azon, vajon helyesen döntött-e. Csak az idő adhat választ erre.