„Anya Eladta Nagyi Házát, és Bejelentette a Döntését a Pénzről. Csalódott Vagyok”
Anna mindig is nagyra értékelte a nyarakat, amelyeket nagymamája vidéki házában töltött. A tágas kert, az öreg tölgyfa hintával és a hangulatos konyha, ahol Nagyi a legjobb almás pitéket sütötte, mind-mind mélyen bevésődtek az emlékezetébe. Így amikor édesanyja felhívta őt és testvérét, Pétert egy családi megbeszélésre, nem volt felkészülve a hírre, ami következett.
„Anya eladta Nagyi házát,” mondta Péter, amint Anna belépett anyjuk nappalijába. Hangja egyenletes volt, de Anna látta a feszültséget a szemében.
„Mi?” Anna hangja a sokk és a hitetlenség keveréke volt. „Miért tette ezt?”
Édesanyjuk, Katalin, belépett a szobába egy tálca kávéscsészével. Letette az asztalra és mély levegőt vett. „Tudom, hogy ez hirtelen jött, de döntenem kellett. A ház túl sok volt fenntartani, és szükségem volt a pénzre.”
Anna érezte, hogy gombóc formálódik a torkában. „De meg sem kérdeztél minket! Az a ház annyit jelentett nekünk.”
Katalin sóhajtott. „Megértem, de ez az én döntésem volt. Most beszéljünk arról, hogyan fogjuk elosztani a pénzt.”
Anna szíve még jobban összeszorult. Nem tudta elhinni, hogy máris a pénzről beszélnek, amikor a ház elvesztése még mindig olyan friss volt. Katalin elővett egy papírt és elkezdte magyarázni a tervét.
„Úgy döntöttem, hogy három részre osztom a pénzt,” mondta Katalin. „Egyharmad részt nekem, egyharmad részt Péternek és egyharmad részt neked, Anna.”
Péter bólintott, de Anna nem tudta tovább visszatartani magát. „Ez nem igazságos! Eladtad Nagyi házát anélkül, hogy megkérdeztél volna minket, és most csak úgy elosztod a pénzt, mintha semmiség lenne?”
Katalin arca megkeményedett. „Azt tettem, amit mindenki számára a legjobbnak gondoltam. A ház teher volt, és így mindannyian kapunk belőle valamit.”
Anna felállt, kezei remegtek. „Nem érted, Anya. Az a ház több volt mint egy ingatlan. Az volt a kapcsolatunk Nagyival, a gyermekkori emlékeink. Erre nem lehet árcédulát tenni.”
Katalin elfordította tekintetét, arckifejezése olvashatatlan volt. „Sajnálom, hogy így érzel, Anna, de a döntés végleges.”
Anna dühösen és szomorúan távozott a házból. Időre volt szüksége ahhoz, hogy feldolgozza mindazt, ami történt. Órákig céltalanul vezetett, újra és újra lejátszva magában a beszélgetést.
A következő hetekben Anna próbálta elfogadni Nagyi házának elvesztését. Gyakran látogatta meg Pétert, remélve, hogy osztozik az árulás érzésében. De Péter inkább arra koncentrált, mit kezdhetne a pénzével.
„Egy kis vállalkozásba szeretnék befektetni,” mondta egy este. „Jó lehetőség.”
Anna nem értette, hogyan lehet ennyire pragmatikus az egész helyzetben. Számára a pénz meg volt fertőzve azzal, ahogyan megszerezték.
Egy nap Anna úgy döntött, hogy utoljára meglátogatja az öreg házat mielőtt átadják az új tulajdonosoknak. Végigjárta minden szobát, emlékek árasztották el minden lépéssel. A kertben leült a tölgyfa alá és hagyta magát sírni mindazért, ami elveszett.
Ahogy hazafelé vezetett, Anna rájött, hogy bizonyos sebek gyógyulása hosszabb időt vesz igénybe. A pénz talán segít anyagilag, de soha nem pótolhatja azt, amit elvettek a szívéből.